Korábban
nem voltam oda a citromos desszertekért, de az utóbbi időben egyre többször
fordul elő, hogy citromos sütit, pitét vagy pohárdesszertet készítek. Nagy
kedvencem ez a citromos süti, ami itt a blogon is fent van. Most pedig
felkerül ez a különlegesen finom citromos pite is. Aki szereti a citromos, enyhén
fanyar ízeket, annak ez is ízleni fog.
Hozzávalók: (4 kicsi
vagy 1 nagy piteformához)
a
tésztához:
10
dkg teljes kiőrlésű zabpehelyliszt
10
dkg finomliszt
10
dkg hideg vaj
1
tojás sárgája
3
ek. hideg víz
1
tk. tejföl
5
dkg xilit
a
krémhez:
3
bio citrom reszelt héja és leve
3
tojás
5
dkg xilit (ízlés szerint lehet adni hozzá többet is)
7
dkg vaj
A tésztához a kétféle lisztet, a xilitet, és
a felkockázott hideg vajat összemorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval együtt
gyors tempóban összegyúrjuk. Ha összeállt a tészta, gombócot formálunk belőle
és fóliába csomagolva 1 órára a hűtőbe tesszük pihenni. A hűtőből kivéve négy
egyforma darabra vágjuk és mindegyik tésztadarabot kör alakúra nyújtjuk, majd
kibéleljük vele a piteformákat. A tésztára sütőpapírt teszünk arra pedig babot
vagy lencsét szórunk nehezékként, hogy ne púposodjon fel és 180 fokra
előmelegített sütőben 10-15 perc alatt elősütjük, majd a babot és a sütőpapírt
eltávolítva további 5 percig sütjük. A krémhez, a tojásokat a xilitet kézi
habverő segítségével habosra keverjük egy hőálló tálban, majd hozzáadjuk a
citromok lereszelt héját és levét és egyneművé összedolgozzuk. A citromos
masszát vízgőz felett, folyamatosan kevergetve besűrítjük. Ha kellően sűrű,
pudingszerű a krémünk, levesszük a gőzről és belekeverjük a felkockázott vajat.
Ha kihűlt a citromkrém, töltsük bele a tésztakosarakba és tegyük hűtőbe egy
éjszakára. A pitéket díszíthetjük citromfűvel vagy citromkarikával és
tejszínhabbal a tetején.


Címkék: citrom, cukormentes, desszert, édesség, pite, sütemény