Annyira megörültem nemrég, hogy újra itt a
rebarbara szezonja, hogy rögtön vettem is két szálat. Azzal viszont nem
számoltam, hogy nincs időm sütögetni. De ha már megvettem kidobni sem szerettem
volna, ezért aztán csak szorítottam egy kis időt a sütésre. Végül egy meggyes
cobblerben végezték, amiről kiderült, jó döntés volt, mert nagyon finom lett és
nagyon gyorsan el is készült.
Hozzávalók:
gyümölcsös réteghez:
2 nagy szál rebarbara
kb. 40 dkg meggy (nálam fagyasztott)
2 ek. fruktóz
2-3 ek. kukoricakeményítő
tésztához:
20 dkg tk. tönkölyliszt
½ tasak sütőpor
csipet só
3 ek. fruktóz
1 tojás
5 dkg vaj
1 dl tejszín
A
rebarbara szárakat megtisztítjuk, végeit levágjuk, vékonyan lehúzzuk a héját és
kb. 2 ujjnyi vastag darabokra vágjuk. Hozzáadjuk a fruktózt, kevés vizet és
néhány perc alatt puhára pároljuk, de ne essen szét. A végén összekeverjük a
felengedett meggyel és a kukoricakeményítővel. A keményítő azért kellett, mert sok
levet engedett a meggy és nem akartam kiönteni, egyébként elhagyható. Előveszünk egy közepes jénai tálat vagy
bármilyen sütőformát és beleöntjük a gyümölcsös keveréket.
A tésztához a lisztet összekeverjük a sütőporral,
a sóval, majd hozzáadjuk a többi hozzávalót és jól összedolgozzuk. Egy lágy
tésztát fogunk kapni, amit két kanál segítségével a gyümölcsréteg tetejére
szaggatunk.
Előmelegített sütőben 170 fokon 30 percig sütjük.
Akkor jó, ha a gyümölcsréteg forr, a tészta teteje pedig megpirult.
Még melegen vagy langyosan a legfinomabb.
Címkék: cobbler, desszert, édesség, gyümölcs, meggy, rebarbara, sütemény